A héten adtunk egy kis időt a hűtőnknek, hogy ő is leengedjen, ne csak mi élvezzük ki a nyár adta korlátozott lehetőségeinket. A viszonylag rövid időtartamú pihenő után újból munkába állítottuk, már "feltöltött" verzióban. Kell oda az idézőjel, mert egy főzőműsorban sem kapnánk meg rá ezt a jelzőt, maximum annyit mondanának: a főzéshez szükséges hozzávalók megtalálhatóak benne. Tehát megint előállt a helyzet, kettőnk kevésbé kedvelt, de annál inkább igaz és használt mottója: kevésből a legtöbbet. Ennek és annak az eredményeként született meg az ötlet, hogy végül a baromi egyszerű mozzarellás paradicsomsalátát készítsem el a Kedvesnek, hogy az új sorozatkattanásában (Hosszú motorozás lefelé - amivel én fertőztem meg) épp most hagyták el komppal Szicíliát és utaztak át Tunéziába Ewan McGregorék. Zenének viszont egy kis varázslatra volt szükségem, szóval elővettem a Tame Impala 2010-es bemutatkozó albumát az Innerspeakert, ami egy kellemes pszichedelikus dream-pop/rock lemez.
Mozzarellás paradicsomsaláta
Hozzávalók:
- 1 db mozzarella (a miénk szarvasi volt)
- 2 db közepes méretű paradicsom (igazából mindenki annyit darabol bele, amennyihez kedve van, de a minimum mennyiség szerintem ennyi)
- bazsalikom (az eredeti receptben bazsalikomlevelet írnak, mivel az nálunk nem volt így Kotányi morzsolt bazsalikomot használtam)
- só
- 1 kávéskanál balzsamecet
- 1 evőkanál olívaolvaj
- tetszés szerint ízesíthető még, lehet bele sonkát is tenni, vagy kiegészítőként Wasa kenyeret tenni mellé
Elkészítés:
Azt már fentebb leírtam, hogy nem nagy was ist das magának az ételnek az elkészítése, és ilyenkor nyáron kifejezetten kellemes, ha az ember kézhez/szájhoz kap egy-két finom, hűtött falatot belőle. Első lépésként miután a mozzarella csomagolásából kiöntöttük a benne álló tengernyi vizet, a sajtot vágódeszkán vékonyan felszeleteljük, ezután egy tálba egyesével belehelyezzük és elrendezzük. Mégiscsak szebben néz ki, ha nem beleöntjük, és egymás hegyén-hátán áll minden, mint amikor a pamplonai bikafuttatáson egymásra esnek a futók nagy oda nem figyelésük közepette. Ezt követően a paradicsomokat megmossuk, majd miután ketté szeltük, kivágjuk a szár bennmaradt részét. Egy háromszög alakú kis vágást kell ejtenünk rajta. Ha ezzel megvagyunk a paradicsomot további apró darabokra szeleteljük. Figyeljünk, hogy lehetőleg ne trancsírozzuk szét, ezért a kést elölről nyomjuk le hátrafelé, így elkerülve a fölösleges maradékok keletkezését. A cél pedig nem mikro-paradicsomszeletek készítése, tehát legalább falatnyi méretűre hagyjuk meg őket. A felszeletelt paradicsommal már nem kell kesztyűs kézzel bánni, nyugodtan borítsuk bele a tálba a mozzarella szeletekre, hogy szép monacói zászlót kapjunk belőlük. Ezt követően rászórjuk a bazsalikomot és a sót, én körülbelül két és fél csipetnyit szórtam mindkettőből, majd leöntjük előbb a kávéskanálnyi balzsamecettel, aztán az evőkanálnyi olívaolajjal. Végül egy fakanállal óvatosan összekeverjük, csak hogy semmit ne törjünk össze benne, és az ízek is keveredjenek.
A vizsgaidőszak által hátrahagyott stressztől vezérelve menekültem el Pécsről, egyenesen Ákosig, Kiskunlacházára. Több hete nem találkoztunk egyéb évzárási elintéznivalóink miatt, úgyhogy éppen ideje volt kiszakadni a saját konyhámból, mégis nagyon aggódtam, hogy mi lesz velem ha a késeim, a fűszereim nem lesznek jelen. Megérkezésem napját egy különleges, mégis furcsa érzés járta át: olyan volt, mintha még csak nemrég ismerkedtünk volna meg és ismét 16 évesek lennénk, kihasználva a szülők távollétét töltenénk együtt egy hetet a házban. A teljes pihenés jegyében főzőműsort néztünk reggel, így jött az ötlet, hogy jó lenne valamilyen spenótos ételt készíteni, amihez adott volt a kertben megtermett spenót, amit régebben szinte alig fogyasztottam. Lehetett volna akár kétsajtos spenótos penne is, (erről később még valószínűleg írni fogok, hiszen kifejezetten jó leány/legényfogó étel) viszont vágytam a friss citrom ízére is.
És milyen egy jó család? Egyik főz, másik mosogat...Szóval, ma én főztem, ő pedig eltakarította utánam a romokat.
Pangasius filé tejszínes-spenótos lepénnyel és vajon párolt zöldhüvelyű egész babbal
Hozzávalók a halfiléhez:
- hal fűszerkeverék (mivel most nem volt sajátom, így Kotányit választottam)
- 2 közepes pangasius hal filé
- citrom
- extra szűz olívolaj, só, frissen őrölt bors, rozmaring
Hozzávalók a tejszínes-spenótos lepényhez: - 20 dkg finomliszt
- 12,5 dkg hideg vaj kockákra vágva
- 1 tojás
- só,bors
- 2 evőkanál víz
- spenótlevél (pürét nem ajánlom hozzá)
- 2,5 dl főzőtejszín
- szerecsendió
- két féle sajt (mi trapistát és mozzarellát használtunk)
Hozzávalók a zöldhüvelyű egész babhoz, vajon párolva: - 200g zöldhüvelyű egész bab
- 50g vaj
- ízlés szerint só és vegeta
Elkészítés:
Érdemes először a lepénnyel kezdeni, mivel a tésztának fél órát kell állnia a hűtőben, mielőtt a tortaformába (vagy piteformába) helyeznénk, így először tegyük egy mélyebb keverőtálba a lisztet, két csipet sót és a hideg, kockákra vágott vajat. Ezt kézi mixerrel próbáljuk meg morzsás állagúvá tenni. Ez 2-3 perc alatt könnyen elérhető. Ekkor keverjük bele a felvert tojást, amivel szintén dolgozzuk még össze egy kicsit a hozzávalókat, majd ha úgy érezzük, hogy túl száraz a tészta, tegyünk bele egyenként 1-1 evőkanál hideg vizet. Gyúrjuk össze labda formájúra, majd lapítsuk le, és helyezzük legalább fél órára a hűtőbe.
Ha letelt az idő, lisztezett deszkán nyújtsuk ki, helyezzünk rá a formát, majd vágjuk körbe és tegyük a forma belsejébe,miután azt is kilisztesztük. Ezután a maradékot vágjuk ki vékonyan, és tapasszuk a forma szélére körben, ez fogja megtartani a tejszínes spenótot, amihez egy serpenyőbe olíva olajat tettem, amire 4-5 gerezd fokhagymát helyeztem. Nem mindegyiket nyomtam át fokhagymanyomón, mert jobban szeretem ha nagyobb darabok is vannak a mártásban, amit egyébként akár tésztával is fogyaszthatunk. Ha egy kicsit megfonnyadtak a spenót levelek, akkor folyamatosan elkeverve adagoljuk hozzá a tejszínt, miközben fűszerezzük. A végén, részenként adunk hozzá sajtot, és azzal is összefőzzük egy kicsit. Ha kész, akkor a formába helyezett nyers tésztába öntjük, de előtte még alul párszor megszúrkodjuk villával, óvatosan. Beleöntjük a tejszínes spenótot, és ráhalmozunk kb. 30dkg mozzarella sajtot( a lében kapható változat nem alkalmas erre, az elfolyósítaná az ételt). Előmelegítjük a sütőt 160fokra és tűpróbáig sütjük, de ha a sajt picit bebarnul, akkor valószínűleg már közel járunk a sütés végéhez.
Ezek után felteszünk egy kis vajat egy serpenyőbe, amihez ha felolvadt, hozzáadjuk a babot. Megszórjuk sóval és egy kis vegetával is, majd kb. egy fél bögrényi vízzel felöntjük, és addig főzzük, ameddig el nem kezd egy picit forrni. Ezután leszűrjük, lecsöpögtetjük.
A hal filét megpróbáljuk "vízmentesíteni", majd beleforgatjuk a fűszerkeverékbe. Olajat melegítünk egy serpenyőben, beletesszük a halat, és maximum 10 perc alatt megsütjük. A végén rozmaringot teszünk rá, majd friss citrom (zöldcitrom még jobb) levét csorgatjuk rá. Mivel a pangasius filé nem tartalmaz szálkát, így nagyon könnyű elkészíteni. Én is csak kevés, számomra nem tetsző részt vágtam le róla, de szerintem ez már csak a finnyásságomnak köszönhető. Valószínűleg otthon kipróbálom a szíciliai grillpácommal is. Mmmh...
Kissrácként, amikor mindenki a kertben dolgozott, nekem csak egy feladat jutott: ne zavarjak senkit a munkában, játsszak nyugodtan. Legalábbis így rémlik. Van egy kép, nem tudom ki készítette, maga a kép sem rémlik pontosan. A háttérben talán szüleim és anyai ágról nagypapám éppen rendben tartják a kertet, én meg ülök a traktorkeréken, és épp az újabb homokváramat építem. Ebben aztán olyan profivá váltam, hogy később Radiohead koncerten is készítettünk közepesebb méretű erődöket, ami aztán elnyerve mások tetszését, megörökítésre került. Persze, a képet azóta se láttam, de az élmény visszaköszönt. Látom a bő másfél évtizedet két fénykép elkészülte között, ahogy valamennyire megöregedtem, de a gyermeki én ugyanaz maradt.
Szóval az volt a feladatom, hogy ne zavarjak, kreatívkodjak abból, ami van és élvezzem a nyarat. A család többi tagja pedig teszi, amit tenni kell. Törődnek a kerttel, a benne található növényekkel, ápolják, permetezik, locsolják őket, kigazalják a körülöttük lévő területet, hogy más ne szívhassa el előlük a tápanyagot, és az megmaradhasson számukra energiaforrásként. Persze, ahogy a nagyszülőknek is megvan a kedvenc unokájuk, hiába tagadják, ez biztosan így van, úgy kissrácként nekem is kellett valaki, akihez jobban tudok kötődni. Édesapám adott volt tulajdonképpen, az ő szerepe, viszont az évek során átfordult, és édesanyám vette át a helyét. Nagypapám (Keresztes János, született: 1924. december 11., Pereg) viszont teljesen más volt. Hozzá csak másodrangú vonalak kötöttek, nem volt meg az egyből kapocs, a rögtön visszacsatolás vagy legalábbis nem tudtam róla. Hogy neki én voltam-e a kedvence, nem tudom. Visszanézve azonban ő volt az, aki két kertet nem engedett veszni hagyni, aki kijárt a piacra, és árulta a különböző zöldségeket, aki amikor ideje engedte nálunk volt és segített.
Akkoriban még én is kikönyörögtem minden vasárnap, hogy menjünk, és nézzünk körül a piacon. Utólag, és mostani fejjel visszatekintve, valószínűleg azért vonzott, mert törpe voltam az óriások között. Ma már inkább úgy tekintek rá, mint Lacháza múltjának egy darabjára, ami képtelen továbbfejlődni, és saját magát fojtja meg árusai által. Biztos valami pólót akarhattam, az éppen aktuális kedvenc sportolóról, vagy valami mást. Menni akartam, nézelődni vagy csak találkozni. Arra emlékszem egyedül, de lehet csak szépíti az agyam takarítóközpontja ezt az emléket, és napról-napra egyre fényesebbé csiszolja, hogy nagypapám körül mindig jó volt a hangulat. Ő volt az én titkos kapcsom, a szál pedig, ami összekötött minket, a születésnapunk. 65 évvel és egy nappal utána születtem. Nem értek sem a horoszkóphoz, sem a csillagrendszerekhez vagy a hónapok meghatározásához, de decemberiek vagyunk és nyilasok, és ez bőven elég. Magasabb lennék nála, de van egy fiatalkori képe, amin állítólag hasonlítunk. Ez egy másik.
Édesapám a héten végre visszamehetett dolgozni. Titkon szerintem mindenki örült neki. Ennek a momentumnak a lényege annyi, hogy kimondva, kimondatlanul úgy érzem, nekem kellene átvennem nagypapám egykori szerepét. Törődjek a kertekkel, a benne található növényekkel, ápoljam, permetezzem, locsoljam őket,és gazaljam ki a területet. Igazából, ha hallgathatok közben zenét, élvezem is a munkát. A kert pedig kifejezetten örül, ha foglalkoznak vele. Tegnap kimentem cseresznyét szedni. Pontosabban csak mentem volna. Kevés figyelmet fordítottunk rá mostanság, és ennek meg is lett az eredménye. Régen, amikor még bátyámmal szedtük, ettük, dobáltuk egymást a cseresznyénkkel jó volt fenn lenni a fán, majd azon aggódni: "Hogy a francba fogok lemászni innen?" Aztán az elmúlt években túlzottan rutinná vált, nem láttam az élvezeti részét. Délután azonban, miközben az elszáradt, elfonnyadt szemeket szedtem le, és néha megörültem, hogy találtam egy-két jót, átfutott az agyamon, hogy ez a kert most gondozásra szorul. Túl sok minden vonta el a figyelmünket róla, ideje, hogy valaki fölébressze, ami benne lakozik.
Az esti és a reggeli locsolás metódusa ugyanazon az elven alapul: az ébresztésen. Este, a délutáni szárazság után, Irvine Welsh-nek és a DIY-módszernek engedve, fogod a levágott végű slagot, és mintha te lennél a friss, nyári zápor háromnegyed óra alatt, a locsoló motorjának zúgó hangja mellett, mindeközben saját szivárványokat felrajzolva az égre, felkeltesz minden növényt és állatot. A fenyőt is, amivel együtt nőttél fel, csak ő közben már túlnőtt rajtad, és olyan magas, mint a házatok. Államvizsgára készülve jöttem rá, hogy ha az emeleten tartózkodom és nyitva van az ablak, akkor a különböző hanghatások miatt olyan mintha egy erdő közepén laknánk valahol a Skandináv-hegységben. Reggel pedig ugyanez, csak itt még te is kómás vagy, és kell, hogy néha arcon locsold magad, hogy valamennyire felébredj. A következő pillanatban pedig rajta kapod magad, hogy már azon gondolkozol, miket fogtok készíteni a következő héten. Hogyan szeditek majd le a málnát, a paprikát, a cukkinit, mint egykor nagyszüleitek. Talán ők sem gondolták, hogy egyszer elkezdjük átvenni az ő szerepüket...
Nem is olyan régen akadtam ki azon, hogy egyszerűen lehetetlen beszerezni a tökéletes epret, úgyhogy fityiszt mutatva a pécsi árusoknak otthonról hozott anyaggal dolgoztam. Szerencsére nagyon jó minőségűt sikerült szerezni, úgyhogy végre megvalósulhatott az eper projekt, amelynek keretében 7 közepes befőttesüvegnyi eperdzsem jött világra. Amikor ezt a bejegyzést írom, még éppen egy takaró alatt pihennek a kanapén, úgyhogy az ízükről csak később tudok nyilatkozni.
Akaratlanul is eszembe jutott befőzés előtt az a korábbi Abszolút adás (lehet, hogy még emlékeztek erre az M1-es műsorra, amit eleinte Varga Livius vezetett) amelyben Livius a jam-et kutatta, és ellátogatott egy kedves idős nénihez aki elmagyarázta a dzsemkészítés minden rejtelmét. Jó gag volt, és azóta is izgalomban tartott a befőzés. Kihívás szerintem mindenkinek az első, úgyhogy igyekszem a lehető legpontosabban leírni a receptet. Érdemes a konyhát először is műtő tisztaságúvá varázsolni, hja, és az 1kg cukor 1kg gyümölcshöz alapelv szerintem kamu. Ne cukrozzátok túl, az eper amúgy is nagyon édes, zamatos gyümölcs, felesleges telenyomni ilyenekkel. Természetesen diabetikus cukorral is készíthető a dzsem, ilyenkor is ugyanúgy hozzáadható a dzsemfixtől kezdve a tartósítóig minden tartozék.
Eperdzsem Hozzávalók (kb. 6-7 közepes befőttesüvegnyi dzsemhez):
- kb. 3kg lehetőleg szép eper
- cukor (kicsivel kevesebb, mint fél kg)
- tartósítószer (a nátrium-benzoátot annyira nem ajánlom, az inkább savanyúságokhoz van, mint kiderült, úgyhogy Lucullus befőzési tartósító keveréket vettem)
Elkészítés:
A két napos főzési marathon első lépcsője az, hogy a friss epret (a reggel vásárolt epret tároljuk hűtőben, legkésőbb este használjuk fel!) megmossuk. Ezt a leghatékonyabban úgy tudjuk, ha szervírozótálakat, keverőtálakat pl. ilyeneket töltünk meg hideg vízzel. Beletesszük az epreket szárukkal együtt (!), és negyedóráig hagyjuk, hogy leázzon róluk a kosz, ha van is esetleg. Az eper azért nem nagyon érintkezik a földdel, de nem árt az óvatosság. A zöld szárakat ne szedjük le, mert akkor a víz ott belemehet és belülről fogja tönkretenni a gyümölcsöt másnapra. Ázás után mindegyik epret még külön-külön megmossuk, ekkor kerül le a zöld rész, majd szűrőbe tesszük, és lecsöpögtetjük. Vigyázzunk, ne sérüljenek meg az eprek! Ezzel egy óráig is eljátszadozunk majd valószínűleg ekkora mennyiségnél, hiszen ha alaposak akarunk lenni, akkor mindegyik darab a kezünkbe kerül legalább 15 másodpercre, úgyhogy nyugodtan kárpótoljuk magunkat közben egy-két darab fonnyadtabb eperrel. Ezekért ne fájjon a szívünk, amúgy sem tanácsos beletenni őket, mert túlerjeszti a többi gyümölcsöt. Ha ezzel is végeztünk, akkor veszünk egy fazekat. Lehetőleg olyat, ami nem rozsdásodik, nincsenek külön szegecselései, amik szintén berozsdásodhatnak. Én ilyet használtam. De lehet üvegtálban is, kinek milyen van a háztartásában. Ekkor elkezdem rétegezni az epret, mintha csak rakott krumpli lenne. Minden réteg fölé cukrot teszek, hogy ellepje az epreket. A legutolsó réteget alaposabban cukrozom, hogy biztosan ne barnuljon be másnapra. 8-10 órát hagyom állni, de szerintem 12 óra sem árt neki.
A második napon reggel korán kezdjük el a főzést, lehetőleg még a déli hőség előtt, különben a lakás finn szaunává alakul pár perc alatt.:)
Kiszedjük az edényből a az epreket, mindössze 10-15 szemet hagyunk benne, amiket villával szétnyomkodunk. Ha nagyobb cukordarabok vannak, azokat is bátran benne hagyhatjuk a lében, ami kb. másfél liter lesz ekkora mennyiségnél. Ezután jön a türelemjáték, ahol elkezdjük főzni a levet, amihez hozzáadjuk a tartósítószert (én a csomag kicsivel több, mint a felét használtam fel). Nagyjából 45 percig kell folyamatosan kevergetnünk, mire zselé sűrűségű lesz. Onnan tudjuk könnyen megállapítani, hogy jó-e, hogy egy kis tálra cseppentünk belőle és ha hamar megkeményedik, akkor már megfelelő. Ekkor kerülnek bele a félretett eperszemek, amikkel még szintén 15 percig kevergetjük. Az elején igazán izmosító feladat lesz, de nyugodtan nyomkodjunk szét itt is néhány epret, hogy könnyebb legyen keverni.
A trükkös rész itt következik, hiszen az alaposan elmosogatott befőttes üvegeket egy serpenyőbe állítjuk, majd vizet forralunk, és annyit engedünk bele, hogy kb. 2cm-es vízszint lepje el az üvegeket kívülről. A tetőket és a fakanalat egyébként szintén érdemes főzés előtt pár percig forralni, hogy biztosan megöljük a baktériumokat.
Merőkanállal minél gyorsabban beleszedjük a kész dzsemet az üvegekbe, lezárjuk a tetővel, majd végigtöröljük egy nedves konyharuhával, hiszen később már szinte lehetetlen leszedni az üvegen maradt lekvárt. Ezután öt percre megfordítjuk őket, majd ha végeztünk velük visszafordítjuk, és nagyjából 1 napra jó meleg paplanba csavarjuk őket, mintha csak egy kelt tészta lenne.
Igyekeztem a lépéseket külön-külön is lefotózni, hogy még egyértelműbb legyen az elkészítés. A receptért köszönet anyukámnak! :)
Tudom, "háttal" nem kezdünk mondatot, főleg nem címet, de ha már a hasam vágyait elégítettem ki este fél 11-kor, akkor kicsit átírhatónak érzem a helyesírás szabályait. A felvételi és államvizsga miatti feszültségek levezetésére gondoltam jól jön majd egy kis sütés-főzés. Nos, ez a gondolat most legalább annyira mellé trafált, mint Ramos tizenegyese a München ellen. Nem fogom a terepre fogni a hibákat, mellényúlásokat, tudom, hogy még sokat kell tanulnom, és valahol, valamikor el kell kezdeni.
A konyhába való bemenetelemkor úgy éreztem magam, mint Daniel Craig az első James Bond filmjekor. Mindenki néz, hogy: "Ki vagy te srác? Mit akarsz itt? Nem vagy egy Sean Connery, de még Pierce Brosnan sem." - ha az evőeszközök, a serpenyők, a fakanalak és a konyha összes lakója beszélni tudna, valószínűleg ezt hallhattam volna tőlük. Bizony, nem vagyok (?még?) sem az ügynökök, sem a séfek gyöngye. Maximum egy lelkes kezdő, aki tanulni akar. Második próbálkozásra azonban majd próbálok úgy teljesíteni, hogy a főző műhelyünk BBC-je rólam is hasonlóan számolhasson be: Craig Bondja tökéletes. Mellékesen megjegyzem: biztos, hogy nem így lesz, de egy kis biztatás mindenkinek kijár.
Nem vagyok az a típus, akinek, ha magának kell kaját készítenie, elsőnek valami tojásos jut az eszébe. Ha magam előtt látom a tojást, képtelen vagyok megenni, kivétel ez alól a rakott krumpli. Ott jöhet minden mennyiségben, a látvány sem zavar, de amúgy tüntessétek el előlem, tudni sem akarok róla. Van még néhány ilyen étel, amitől megmagyarázhatatlan módon kiráz a hideg, ha ránézek, ezért kell apró darabokban vagy nagyon puhára párolva elém tenni. Egy évvel ezelőtt a paradicsomos omlett is helyet kapott volna a Top10-es listámon. Tojás is, paradicsom is, inkább odaadom másnak, és nem eszem semmit sem a következő étkezésig. A februári répatorta készítés közben az már kiderült, hogy sokkal nagyobb elánnal dolgozom, ha szól valami zene is. Közös megegyezésből a tavalyi Yonderboi-album mellett döntöttünk. Szeretek külön-külön dalokat is hallgatni, de még hiszek abban, hogy nem véletlen kerül tizenegy-tizenkét szám egymás mellé, ugyanúgy, ahogy a konyhában sem véletlenül "a" és "b" fűszer kerül bele az ételbe, "c" és "d" zöldség mellé. A tegnap esti menü tehát:
A vérprofik már tudják, hogy első lépésként feltörjük a tojásokat és a tartalmát egy kis tálba öntjük, lehetőleg úgy, hogy a tojás héja messziről elkerülje a területet, mint a Red Hot Chili Peppers Magyarországot... Miután a két tojást feltörtük (és kanállal kihalásztuk a legapróbb héjdarabot is, ami esetleg belekerült), jöhet a kettő evőkanálnyi natúr joghurt/tejföl, majd ezeket nem összekeverjük, hanem habarjuk. A kettő nem ugyanaz. Az én kezem kicsit nehézkesen áll rá erre a módszerre, de nem kell félni, ha nem tudjuk hogyan kell, kérjünk segítséget. Majd miután egyneművé (nem egyszínűvé) vált, tehát nincs közte anyag különbség, jöhet a két evőkanálnyi liszt is, amit ismét addig habarunk, amíg eltűnik minden csomó. Ízlés szerint megszórjuk sóval, borssal és fűszerekkel, kísérletezők pedig tehetnek bele kevés reszelt parmezánsajtot is. Eközben a sütőre már feltettük a serpenyőt, aminek az aljára kevés olívaolajat (de napraforgó olaj is megteszi) öntöttünk és a paradicsomot is felvágtuk. Utóbbiról először leszedjük a tetején található zöld részt, majd mosás után ketté szeljük és háromszög alakban kivágjuk a szár bennmaradt részét. A paradicsomot tovább felezzük, majd a négy negyedünket (olyan ez, mint a zene) még kisebb részekre vágjuk (vagy, aki hozzám hasonló kezdetben trancsírozza). Ha felforrósodott az olaj (megállapítás: a tojásos masszából kicsit belecsepegtetünk, ha elkezd sercegni, akkor rendben van), akkor palacsinta szerűen beleöntjük a masszát. Majd addig hagyjuk állni (3-4 perc, középlángon), amíg a széle nem kezd kivilágosodni és feljönni. Az egyik felébe belehelyezzük a paradicsomot (vagy bármi mást, amivel éppen enni szeretnénk), a másikat pedig ügyesen ráhajtjuk, lehetőleg úgy, hogy ne szakadjon el. Ezután még két három-percig ebben az állapotban sütjük, majd rátesszük a reszelt sajtot, hogy kicsit rásüljön, aztán levesszük a tűzről, nehogy megbarnuljon az alja. Végül fakanállal kiemeljük, de ha nincs benne feltét, akár ki is csúsztathatjuk. Bon appétit!
Végre elérkezett a várva várt pillanat. Egyrészt elkezdjük ezt a kis gasztroblogot, -amiről még mi sem tudjuk, hogy mennyire lesz sikeres próbálkozás-, másrészt pedig összeköltöztünk. Ennek megünneplése (vagy megkoronázása?) céljából reggel útra keltünk megkeresni Pécs legtökéletesebb, legpirosabb, legédesebb, leg.... eprét. Előző napi felfedezőkörutam sikertelennek mondható, hiszen csak löttyedt, már-már inkább cefrefőzéshez ideális epret leltem a Vásárcsarnok előtt nagyjából negyed 5-kor. Olvastam is mindenféle rosszat, hogy hétvégén drágább az eper a piacon, ezért úgy voltam, hogy az életem árán is szerzek a gyümölcsből, ha már két napot igényel a precíz befőzés amit elterveztem. Végül elkeseredetten távoztam 6db benyomott, félig barnás, poshadt eperrel, amit Ákossal inkább meg sem kóstoltattam. (1kg 890Ft belőle)
A második ostrom ma reggel következett be, hiszen korán kipattantunk az ágyból, hátha sikerrel járunk, vagy legalább is szétolvadunk a tűző napon. A Ferenceseknél persze bementünk Bagolyhoz körülnézni, elintézni az aktuális könyvrendeléseket, majd a mostanában egészen felkapott zöldséges felé vettük az irányt, ami az utca Jókai téri végéhez van közelebb. Éppen akkor nyitottak, és csupa szép és jó dolgot találtam hirtelen, de azért bíztam a Vásárcsarnokban meg az őstermelőkben, hátha ... Nem jött be. Ugyanaz a nő árult ugyanolyan csúnya és poshadt epret, most dobozból is, de az is borzasztóan nézett ki. Persze, az ember magának nem válogathat, cserébe pénzes kézzel fogdossák a gyümölcsöket. Bloá. Női szem ne lássa ezt, főleg anyukám ne!:)
Így inkább spenótos párnával kárpótoltam magam (Ákost korábban megajándékozták az utcán friss croissant-nal) majd visszatérve a most már kipakolt zöldségeshez, kezdetét vette az, ahogyan egyik gallyról a másikra ugrálok a zöldségek között. Mindegyikről eszembe jut valami étel, valami sztori. A spárga szép volt, de féltem tőle, így maradt a 3 különböző színben kapható kaliforniai paprika(piros és sárga) illetve egy közepes padlizsán, uborka, málna és hibiszkusz tea. A bolt amúgy tele van teafélékkel, illóolajokkal is, nah meg házi lekvárral mindenféle ízben, akár édesítővel is. Legközelebb beszerzek egy fahéjas-almásat, az biztos!
Persze, a Nappali elé is el kellett néznünk, mert még odafelé láttuk, hogy lemezbörze van. A bakelitek túl drágák voltak, és nem is akadtunk igazán megfelelőre, így egyik kedves ismerősöm standjánál vásároltunk be mindenféle francia zenéből.(ezek közül lesz majd ízelítő a bejegyzés végén) A sok zöldségből aztán végül egy Mautner Zsófia-féle ebédre gondoltam. Bulgur, zöldségekkel, de tettem bele egy kis csavart, ő ugyanis sütőben süti a hozzávalókat, én pedig pároltam. A végeredmény egyébként finom és laktató lett, viszont nem érzed magad utána punnyadtnak, szóval tökéletes nyáresti vacsorának is ajánlom. Mi limonádés-ananászlét ittunk hozzá, jéggel. (zárójelben írnám, hogy a bulgur keleti élelmiszerboltokban vásárolható, egy kg belőle 600-700Ft, de nagyon sokáig elég)
Párolt zöldséges bulgur
Hozzávalók:
- 4-5 gerezd fokhagyma (mi olyat vettünk, ami még nagyon zsenge héjjal rendelkezik)
- 3-4 szál újhagyma
- 1 közepes méretű padlizsán
- 2 kaliforniai paprika (lehetőleg több színben, az jobban néz ki)
- olívaolaj, só, bors, curry, petrezselyem
- fél bögre bulgur
Elkészítés:
Igényel egy kis előkészítést, mivel mindent szépen fel kell vágni hozzá. A padlizsánt először körökre, majd azokat negyedekbe. Ezután egy szűrőbe tesszük, lesózzuk bátran, és teszünk alá egy edényt, ahol lecsöpöghet kb. fél óra alatt. Eközben a paprikát is feldaraboljuk közepesen nagy cikkekre, majd olívaolajat teszünk egy nagyobb serpenyőbe és rátesszük a fokhagymát. Egy picit hagyjuk magában sercegni, majd hozzáadjuk az újhagymát és szintén adunk még nekik 2-4 percet. Ha ügyesek vagyunk, akkor mire ideértünk, már mindent sikerült megfelelő méretűre aprítanunk, úgyhogy a paprikát bele is önthetjük az edénybe, majd adjuk hozzá a padlizsánt is, amit én közben egy kicsit megrázogattam a szűrőben, hogy elmenjen a nedvessége. Mielőtt azonban a serpenyőbe helyezném, kifacsarom őket, mintha csak szivacsok lennének, így kerülnek bele. Akárki akármit hisz, a padlizsánt tovább kell készíteni, mint ahogy gondolnánk.
Ha összeálltak a hozzávalók, akkor fűszerezzük. Só, bors ízlés szerint (lehet bátrabban sózni) illetve 2-3 teáskanálnyi curry, de ez is ízlés, és adag szerint, majd 5perc főzés után öntünk hozzá max. 1dl vízet, és lefedjük. (párolófedős serpenyősök előnyben) Ezután a kimért bulgurt egy fém tálba helyezzük, amit le tudunk fedni később. (célszerű ezt előbb megvizsgálni :)) Kimérünk kb. 2,5x annyi vizet, amennyi bulgurt akarunk készíteni. Szerintem 2x annyival is működhet egyébként, így egy picit sok leve maradt.
Ezt a vizet felforraljuk, majd a bulgurra öntjük, amit lefedünk egészen addig, hogy a szemcsék megduzzadjanak(kb. 10perc). Néha kevergetjük közben a zöldségeket. Isteni illatuk van, főleg a curry-től, úgyhogy én tettem bele a jolly joker bólyi biopetrezselymemből is egy keveset. A padlizsánnak egyébként 20 perc minimum kell, 25 percnél lehet beletenni a kész bulgurt, amivel összeforgatjuk, és kb. még 5 percig így kevergetjük. A végeredmény nagyon finom és nagyon sok is, úgyhogy bőven marad belőle vacsorára is.
Jó étvágyat!
